A legnépszerűbb elmélet szerint a fiatal Földbe egy Mars méretű bolygó, a Theia csapódott bele, mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt. A becsapódás nem merőleges volt, ha így történt volna, akkor valószínűleg ma sem a Föld, sem pedig a Hold nem létezne. A Thea pont jó szögben találta el a Földet ahhoz, hogy a bolygónk ne semmisüljön meg, viszont a két égitest egyesült, továbbá a becsapódás következtében törmelék kerül az űrbe, amelyből később a Holdunk lett.

A kialakulásakor nem olyan volt a Holdunk, mint napjainkban. Először is sokkal közelebb keringett a Földhöz. Ekkoriban a nappalok hossza mindössze hat óra lehetett, az árapály is jóval erősebb volt mint ma, ráadásul a hurrikán erejű szelek mindennaposok voltak. Bár ez a környezet nem épp a legbarátságosabb az életnek, de pont ez kedvezett a kialakulásának, mivel kioldotta a kövekből azokat az ásványi anyagokat, amelyek elengedhetetlenek az élethez, továbbá elősegítette a kémiai reakciókat.

Másodszor a Holdunknak is volt légköre, ami mintegy másfélszer sűrűbb volt, mint ma a Marsé. Víz is volt a Holdon, ennek a maradványa a felszín alatt a sarkvidékeknél a mai napig fellelhető. Ráadásul mágneses tere is volt, erősebb, mint ma a Földnek. Könnyen lehet, hogy az élet a Holdon is megjelent, akár az is megeshetett, hogy ott alakult ki. Bár ez a világ nagyon Földszerű volt a kialakulásakor, sajnos halálra volt ítélve. A Hold mérete túl kicsi volt, ezért hamar kihűlt, ezzel elveszítve a mágneses terét. Sajnos így a légkörét folyamatosan elsodorta a napszél (amihez hozzájárult még az alacsony gravitáció is), a víz pedig légkör hiányában elpárolgott.

Idővel a Hold egyre távolabbi pályára került, ami az árapály miatt van, a perdületmegmaradás törvénye szerint ugyanis ez visszahat a Holdra is. A távolodásával együtt a Földön hosszabbak lettek a nappalok, továbbá stabilizálta bolygónk tengelyferdeségét is, ennek köszönhetjük az évszakokat. Napjainkban a Hold látszólag akkora, mint a nap, ez azért van, mert bár központi csillagunk 400-szor nagyobb, viszont 400-szor messzebb is van. Ennek a különleges véletlennek köszönhető, hogy teljes napfogyatkozáskor pontos takarásban van a két égitest, és ilyenkor szabad szemmel is megfigyelhetjük az egyébként láthatatlan Napkoronát.

Napjainkban a Hold kötött keringési pályán kering a Föld körül, ami azt jelenti, hogy mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Föld felé, ezért a túlsó oldaláról csak űrszondákkal készíthetünk felvételeket. Átlagos távolsága 384.000 kilométer, a keringési ideje pedig 27 nap 7 óra 43,2 perc.

Bár ma a Hold egy „élettelen kőszikla”, de ezzel a története nem ért végett. Eddig 12 ember járt rajta, és a jövőben újabb Holdmissziók, sőt állandó Holdbázisok is lehetnek. Szülőbolygonkhoz való közelsége miatt a jövőben könnyen lehet az emberiség második otthona. A távolodás azonban egyenlőre nem fog megállni, még évmilliárdokig folytatódni fog. Egészen addig távolodik majd, amíg szuperkötött keringési pályára nem áll. Ekkor nem csak ugyanazt az oldalát fogja a Föld felé mutatni, de mindig az égbolt ugyanazon pontján is lesz, ezzel megszűnik az árapály jelenség, és abbamarad a távolodás is.