A korai keresztények körében Jézus születésnapja és az események liturgikus megünneplése elvált egymástól. Az első két században még arról is vita volt, hogy ünnepelje-e egyáltalán az egyház a születésnapokat, melyek a pogány hagyományhoz kötődtek, míg a kereszténység inkább a mártírok halálának napját tartotta számon.

Napfordulóünnepből születésnap

Nem tudjuk pontosan, hogy mikor vált december 25-e Jézus születésének hivatalos dátumává, de első említése Sextus Julius Africanus keresztény történésznek köszönhető, i. sz. 221-ben. A legelterjedtebb nézet szerint azért pont  a napforduló környékére került, mert ekkor már létezett egy népszerű római ünnep, a dies solis invicti nati („a legyőzhetetlen Nap újjászületése”), melyen a tél múlását és a tavasz közeledtét ünnepelték. Ez volt a Saturnalia ünnepségek ideje, és az indoeurópai Mithrász fényisten születésnapja is, akinek kultusza népszerű volt a római katonák körében. Az egyház hivatalosan 336-ban, Konstantin császár uralkodása alatt kezdte december 25-én ünnepelni Jézus születését, és sokan úgy vélik, hogy ezt a létező pogány szertartások gyengítésének céljából tette.

Miután december 25-e Jézus születéseként bevonult a köztudatba, a keresztény írók is egyre inkább elkezdtek párhuzamot vonni a Nap újjászületése és a Fiú születése között, mindez azonban azért különös, mert azelőtt az egyház inkább elhatárolódni igyekezett a pogány hittől és gyakorlatoktól, semmint eggyé olvasztani a két rendszert. A birodalom keleti felén azonban nem fogadták el egykönnyen december 25-ét, itt még legalább fél évszázadig január 6-a számított jeles napnak. A karácsonyt csak a 9. századtól kezdték szélesebb körben, meghatározott liturgiával ünnepelni, de jelentősége még ekkor sem ért fel a másik nagy keresztény ünnepéhez, a húsvétéhoz.

A fény fogantatása

Egy másik nézet szerint december 25-e egy kikövetkeztetett dátum: a tavaszi nap-éj egyenlőséget tekintették a teremtés első napjának, az ettől számított negyedik napot, március 25-ét pedig a fény teremtésének, és így jelképesen Jézus fogantatásának is. Ehhez 9 hónapot adva kapták a születésnapot. Annak magyarázatát, hogy miért 24-én este kezdődik az ünnep, szintén a teremtéstörténetben kell keresnünk, mely szerint előbb volt este, aztán reggel, és ez volt az első nap. Ezt a szemléletet képviseli a zsidó hagyomány és a keresztény liturgia is, melyek szerint a nap a naplementével kezdődik. Eredetileg a nagy keresztény ünnepek, mint a húsvét és a pünkösd is egy egész héten át tartottak, ezeknek a hosszú ünnepeknek a sorába csatlakozott a karácsony is, igaz, időközben jelentősen lerövidült.

Karácsonyi szokások

A legelterjedtebb karácsonyi szokások  nem a kereszténységhez köthetők, és meglehetősen újnak számítanak. A szoba faágakkal történő díszítéséről először a reneszánsz humanista, Sebastian Brant számol be 1494-es, Bolondok hajója című könyvében. Az első karácsonyfát, melyről tudunk, 1605-ben Strasbourgban állították fel, és almákkal díszítették, egy 1611-es beszámoló szerint pedig a gyertya is a dekorációk közé került.

Az ajándékozás

Az ajándékozás szokása a 18. század vége felé terjedt el, teológiai szempontból arra emlékeztet, hogy Jézus Isten ajándéka az emberiségnek, az ajándékozás gondolatát ugyanakkor már a napkeleti bölcsek története is megalapozta. A 15. században az ajándékozás ugyanakkor még világi gesztusnak számított, mely családtagok és barátok közt szokás. A 17–18. században általában 25-én reggel adták át az ajándékokat, amikor a család hazatért a reggeli miséről, aztán az ajándékozás áttolódott 24-én estére, és a mise is e nap délutánjára került.