Ha jól emlékszem, találkoztunk egyszer..
Az én utazásom nem volt más, mint kényszer
Nem akartam, de mások is úgy mondták..ahogy ők mindig is gondolták..
Végig gondolva újra és újra..hát, elindultam a hosszú útra.
Amikor odaértem, éreztem, hogy hív közelebb a határ, észrevettem, hogy egy ágon ül egy aranyos kismadár.
De nem repült, nem mozdult, csak némán pislogott…
szívemben egy apró láng, azonnal kialudt..
Remegő kézzel feléje nyúltam, .közben végig arra gondoltam,
hogy talán elrepül….és akkor tudni fogom,
hogy neki sem, nekem sem, nem lesz semmi bajunk…
De nem repült, nem mozdult, csak némán pislogott..
Úgy éreztem az életről végleg lemondott.
Kezembe fogtam és melegíteni kezdtem,
Hittem az életében és reménykedtem..
de amint ránéztem láttam, kicsiny szeme már csukva volt..
teste nem mozdult, szívem összeszorult..
Könnyeim áztatták kicsinyke tollát..de nem élesztette újra törékeny voltát..
Évek múlva találkoztam egy ilyen madárral..pont olyan volt,csak ő még nem találkozott a halállal.
Őbenne láttam meg a haldokló kismadarat, s minden eszembe jutott……
csak annyi volt a különbség, hogy Ő jött el hozzám és repülni is tudott!
